A SZCIENTOLÓGIA ÖSSZEFOGLALÁSA TUDÓSOK SZÁMÁRA
L. Ron Hubbard írása
(folytatás)

A II. világháború és a katonai szolgálat hosszú szünetet jelentett, de 1945-ben visszatértem a kutatásokhoz, az Oak Knoll Haditengerészeti Kórház könyvtárát és létesítményeit használva.

Kevesebb mint egy év alatt, az endokrin rendszerrel kapcsolatos kísérleteket használva, arra alapozva, hogy az endokrin rendszer inger-reakció alapon működő kapcsolótábla, úgy találtam, hogy láthatóan a funkció felügyeli az élő szervezetek struktúráját.

Mivel addig az ellenkezőjét tartották igaznak (ami nem eredményezett áttörést), most képes voltam új irányba továbbhaladni.

Végül felfedeztem, hogy az Élet potenciálja növelhető azzal, ha lefejtjük róla a hozzáadott dolgokat. Ez azt jelentette, hogy lehet, hogy úton vagyok abba az irányba, hogy az életet, mint tiszta erőt elkülönítsem.

A kis energiákkal végzett kutatások során végül úgy találtam, hogy a mentális energia valahol az élet és az érzelem, valamint egy olyan dolog közötti sávban helyezkedhet el, ami talán a tiszta életesszencia.

Miközben ezzel foglalkoztam, úgy találtam, hogy a mentális energia mentális képmásokból áll, és ezek addig zsúfolódnak össze tömegekké, míg végül az életnek nevezett valami csaknem kialszik.

A kis energiákkal végzett kutatások során végül úgy találtam, hogy a mentális energia valahol az élet és az érzelem, valamint egy olyan dolog közötti sávban helyezkedhet el, ami talán a tiszta életesszencia.                                        

Ezeket tehermentesítve (egy a törlésre kialakított módszerrel), úgy találtam, hogy az élet potenciálja megnövekszik.

Ebből lett a Dianetika (dia – keresztül, nousz – elme).

Mivel ez kapcsolatban állt a pszichoszomatikus betegségekkel, a felfedezéseket és írásokat vezető orvosi társaságoknak ajánlottam fel, de visszautasították! Nem akarták, hogy bármi közük is legyen az alapkutatásokhoz!

Egy orvos ismerősöm és egy pszichiátriai könyvkiadó azt mondta, hogy nem marad más, mint a nagyközönség, így írtam egy könyvet, amely meglepően népszerű lett.

Közvetlenül a könyv megjelenése előtt felkeresett az Egyesült Államok Haditengerészetének Haditengerészeti Kutatási Hivatala, és ajánlatot tett, hogy civilként dolgozzak nekik, azzal a fenyegetéssel, hogy különben visszahívnak aktív szolgálatba. A projekt célja az volt, hogy befolyásolhatóbbá tegyék az embereket. Sikerült leszerelnem, mielőtt beválthatták volna a fenyegetésüket. Bár semmi kifogásom az igazi aktív szolgálat ellen, de a háború előtt hivatalból megfordultam washingtoni irodákban, és tudtam, hogy ott keveset tudnék elvégezni, és az sem állt szándékomban, hogy az embereket befolyásolhatóbbá tegyem.

Ez volt a második és utolsó kapcsolatfelvételem bármilyen kutatási támogatással kapcsolatban.

Korábban fordultam támogatásért alapítványokhoz, de egyik sem foglalkozott alapvető kutatásokkal. Akkoriban kevesen gondolták úgy, hogy az alapkutatásoknak bármilyen értéke van. Csak speciális termékekre vonatkozó speciális kutatási projektek jöhettek szóba.

Alakult egy csoport a Dianetika könyv népszerűségének kezelésére. A vitaminok tesztelésén túl mégsem nyújtott segítséget a kutatásban.

Akkoriban hajlottam arra, hogy felhagyjak a projekttel. Valójában be volt tervezve egy másik expedícióm. De a könyv hatása ugyanakkor olyan vad támadásokat eredményezett, amilyeneket a kutatók néha megtapasztalnak, és az életem zűrzavarrá vált. Az életemre törtek, egy hajszálon múlt, hogy el nem raboltak, és hangosan szidalmaztak olyan gonosz tettekért, amelyeket soha nem követtem el. Ritkán következik be ilyen súlyos változás egy ember életében. Hétfőn még kedvelt író voltam, kedden pedig rettenetes szörnyeteg. Ugyanaz az ember.

Egy tudós, aki nyilvánosságra hozza az anyagait, vagy megpróbálja tájékoztatni társait valamilyen felfedezésről, néha azt tapasztalja, hogy a sajtó siralmas szövetséges.

Éveken át a legszokatlanabb, légből kapott vádakat vagdosták hozzám. A riporterek soha nem jöttek a közelembe. Csak írtak rólam.

A légkör aligha volt olyan, amelyben folytathattam volna a kutatást, de nagy erőfeszítéssel és az engem támogató közönség iránti felelősségből megtettem.

Tizenöt évvel az első nyilvános kiadvány után ki tudtam fejleszteni a teljes technológiát, amellyel a lény – mint színtiszta életerő – különválasztható. Ez maga a személy volt. Csak sokkal erősebb és jobb képességű.

A következő két évben az adminisztráció súlyos terheinek és ugyanannak a láthatatlan erőnek az ellenére, amely folyton megtámadott a nyilvánosság vonalain keresztül, képes voltam az embereknél stabilan eredményeket elérni a Szcientológia processzing néven ismert technológiával.