L. RON HUBBARD | ÉLETRAJZI BEMUTATÓ

Fényképész

A kínai Nagy fal a Nan-k’ou-szoros közelében; 1928. Fotó: L. Ron Hubbard.
A fényképészet – ahogy L. Ron Hubbard szeretett rámutatni – „fénnyel történő írás”, és figyelembe véve, hogy hogyan kommunikálnak képei, e mondat találó leírása munkáinak.

Már fiatalon is érdeklődött a fényképészet iránt, karrierje pedig gyakorlatilag az 1920-as évek második felében kezdődött híres fényképsorozatával, amelyet kínai utazása alatt készített. A felvételek kimondottan professzionálisak voltak, és végül a National Geographic vásárolta meg őket. Visszatérve az Egyesült Államokba, folytatta fényképészi pályafutását, részben mint helyi újságok fotóriportere, részben pedig mint szabadúszó, számos országos kiadványnak dolgozva. Ez utóbbi munkái közül a legjelentősebbek a repülésrajongók Sportsman Pilot nevű kiadványa számára készült képei.

Hivatalos írói karrierjének elindulásával – 1933-ban – L. Ron Hubbard fényképészi munkássága kezdett némileg háttérbe szorulni. Mindazonáltal későbbi éveiben munkája során még mindig gyakran állt a kamera mögé. E munkái tartalmaztak különböző európai szervezeteknek készített reklámfotókat és nagy elismerést kivívó dél-angliai tájképeket is, amelyeket háromezer-háromszáz kép közül a franciaországi Nantes-i Nemzetközi Fotókiállításra is kiválasztottak. L. Ron Hubbard ezekből az évekből származó fényképeit
A repülés hőskorában L. Ron Hubbard műrepülő-bemutatókat tartott, továbbá a Sportsman Pilot számára fényképezett és tudósított.
a versailles-i Salon International d’Art Photographique rendezvényére is kiválasztották, majd pedig az L. Ron Hubbard fényképes naptárakban kiadásra is kerültek.

1975-ben Curaçao szigetén, a Holland Antillákon is folytatta munkáját. Megérkezése után alig néhány nappal ezt írták róla: „L. Ron Hubbard professzionális éleslátásával pont azt a képet kapja, amit akar, egyiket a másik után, olyan tempóban, hogy több mint 7000 képet készített mióta először elkezdte a fotózást Curaçao szigetén.”

Az Egyesült Államokba visszatérve, 1976-ban L. Ron Hubbard Dél-Kaliforniában telepedett le. Fényképészkarrierje új távlatokkal gazdagodott: fényképészek képzésével. Ennek az oktatói munkának az eredménye az összes létfontosságú lépés leírása, amelyet egy fényképésznek a sikeres felvétel érdekében meg kell tennie – beleértve a fénykép előzetes meglátásának vagy elképzelésének gyakran mellőzött mozzanatát is. Alternatívaként azt a tanácsot adta a fényképészeknek, hogy tanulják meg rögtön felismerni a képet. Mindenesetre – és ebben állt L. Ron Hubbard művészi munkásságának közös nevezője – a fényképésznek meg kell tanulnia „szóra bírnia a képet”. Képzése során minden tanuló abban a kiváltságban részesült, hogy fotóit maga L. Ron Hubbard vizsgálta felül. A kompozíció és a világítás hétköznapibb pontjain túl, jellemzően a kommunikáció kulcsfontosságú kérdésének hangsúlyozásával folytatta: Mit mondott a kép, ha egyáltalán mondott valamit? Szintén ebből az oktatással töltött időszakból származnak igen fontos ellenőrző eljárásai, mind a felszerelésre, mind a filmre vonatkozóan, valamint a kompozíció hosszú időn át félreértett témájának tisztázása.

Ma képeinek meghatározó részét gondosan összegyűjtve megtaláljuk az L. Ron Hubbard sorozatban, és az L. Ron Hubbard, egy életút képei című könyvben. Összességében több mint 600 fényképét mutatjuk be, kezdve legkorábbi felvételeivel, amelyeket egy egyszerű Kodak Brownie fényképezőgépen készített, későbbi dél-kaliforniai munkásságáig. Része e képeknek természetesen több válogatott kép híres kínai sorozatának felvételeiből, az angol vidékről készült díjnyertes képei és minden más, ami meghatározta munkásságát azon a területen, amit ő úgy hívott, hogy „a fénnyel történő írás”.